Hét évesen kezdett el zongorázni. Elvégezte a debreceni Simonffy Emil Zeneiskola zongora tanszakát, ahol klasszikus zenét tanult. Alapfokú tanulmányait a Bányai Júlia Ének - és Zenetagozatos Általános Iskolában végezte, az iskola kórusával számos helyen megfordult, többek közt Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyeken, valamint a Magyar Rádió studióiban is. Első rockzenekarát, a Spectrum-ot elsőéves gimnazistaként a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban alapította osztálytársaival. Ekkor komponálta első szerzeményét is. A Spectrum-mal illetve később alakult FM77- el többször felléptek neves debreceni zenekarok (Lux, Color) előzenekaraként. Sorkatonai szolgálata alatt is zenélt Cegléden. Később egyetemistaként előbb a Laser billentyűse volt, majd 1980-ban az Android alapító tagja, zeneszerzője és szövegírója. 1982-ben Svejkfigurák címmel mini-rockoperát írt Javoslav Hasek: Svejk a derék katona című regényéből, melyet nagy sikerrel adtak elő a Debreceni KPVDSZ irodalmi színpadával a Kossuth Egyetem gólyabálján. Az Android együttes 1983-ban "fúzióval" szűnt meg: a CÉG együttes néhány tagjával létrehozták az "1001" együttest, mely később Camera 06 néven országos sikereket ért el. Ezekben a formációkban 1987-ig játszott. Külföldi tanulmányút miatti hosszabb kihagyás után 1992-1998 között a Tűzlabda billentyűse, ahol Lámer Emil (ex-Color), Makranczi Béla, Dobó Gyula (Lux) és Mező Orbán (az Android első dobosa) társaként elsősorban Deep Purple és Led Zeppelin számokat játszottak. 2001-ben alapította Hegedűs Sándorral az Ulixes együttest melyben a mai napig is játszik, és híres szintetizátor-zeneszerzők (Vangelis, Jean Michelle Jarre) szerzeményeit valamint saját szerzeményeiket játsszák.
Hangszerek: Korg M3-73, Korg Prophecy, Roland Juno Stage, Moog Little Phatty, Korg Kronos 73
(E-Mu Vintage Key, Roland U20, Roland A30 midi keyboard, M-AUDIO keystation midi controller)
Az Android együttes progresszív rock-ot (neo prog) játszó zenekar. Jelenleg főleg kvertett formában játszunk, az eddig elkészített és megjelentett négy albumunk anyagából, gyakran vendégelőadók közreműködésével. Eredetileg 1980-ban alakultunk, hosszabb szünet után 2008 óta folyamatosan zenélünk. Zenénkben ötvözzük a progresszív rock, klasszikus rock, népzene és a klasszikus zene elemeit is.