Mező Orbán

Jelenlegi hely

A zenével nagyon fiatalon megismerkedett, mivel zenész családban nőtt fel. Már 12 évesen a Debreceni KPVDSZ színpadán játszott.  A zeneiskolában tanult meg kottát olvasni, és ütőhangszereken játszani. 1979-ig különböző pop-, és vendéglátó zenekarokkal lépett fel. 1980-ban került az akkor induló Android zenekarba, amely teljesen megváltoztatta a zenei igényeit. Később 16 évig az Ölveti Blues Band dobosa, két lemezünk is megjelent, „Pocsolyába léptem”, és „Jó reggelt blues” címekkel. Alapító, és névadója tagja volt a Diktátor zenekarnak. 10 évig működtette a Tűzlabda zenekart, olyan közismert zenészekkel, mint Lámer Emil (Color) Makranci Béla, Tikász Sándor (Lux, Astor), Kalmár Géza (Tunyogi Band). Néhány további formáció, melyekben játszott: Week End, T-Boys, Morged, Omen, Darling, Debreceni Blues Társaság, Dr.Walter, Chaos, No Job, Grund. 1973-tól napjainkig mintegy háromszáz zenésszel játszott együtt. Kisegítő dobosnak, ütősnek a mai napig kap felkéréseket.  Jelenlegi zenekarai: Android, Katvanhoe, Jazz Five,  The Breeze, Corporation

Hangszerek: Yamaha DTExtremeIII elektromos dob-szet, Gustavito akusztikus dobok, Paiste cintányérok

Nyelvek

 
 

 
h k s c p s v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 

 

 

Rólunk

Az Android együttes progresszív rock-ot (neo prog) játszó zenekar. Jelenleg főleg kvertett formában játszunk, az  eddig elkészített és megjelentett négy albumunk anyagából, gyakran vendégelőadók közreműködésével. Eredetileg 1980-ban alakultunk, hosszabb szünet után 2008 óta folyamatosan zenélünk.  Zenénkben ötvözzük a progresszív rock, klasszikus rock, népzene és a klasszikus zene elemeit is.